Stabil forró mágnesezett plazmák összetartása csak külső mágneses tér segítségével lehetséges. A mai kísérleti berendezésekben (és a jövőbeli, hasonló elven működő reaktorokban is) ezen tér nagysága néhány tesla. Érzékeltetésképp egy hűtőmágnes tere század ekkora, a Földön folytonos üzemben elért legnagyobb tér pedig 50 tesla nagyságú. A tokamakokban lévő mágneses térrel összemérhető nagyságú teret az orvosi képalkotó mágneses rezonancia készülékekben (MRI) és a vasemelő elektromágneses darukban alkalmaznak. Azonban van egy lényegi különbség: már egy közepes méretű tokamakban is néhány m³-ben, az ITER-ben pedig majdnem 1000 m³-ben kell ezt a teret létrehozni.
A tokamakban a tórusz menti, úgynevezett toroidális tér a legnagyobb, néhány tesla nagyságú. Ezt a teret a toroidális tekercsek állítják elő, amelyekben akár 50 –100 kA áram is folyhat. Habár a poloidális-vertikális tekercsek mágneses tere ennél kisebb, mégis nélkülözhetetlenek a plazma egyensúlyának fenntartásához. Továbbá terük határozza meg a plazma alakját, illetve stabilizálja a plazma függőleges pozícióját. A központi tekercs szerepe ettől kissé eltérő, mivel nem a mágneses terét használjuk, hanem a változó mágneses tere által keltett elektromos teret, amely a plazma áramát hajtja. Ennek következtében egy kisülés alatt a tekercsben folyó áramot folyamatosan növelni kell, akár 10 kA-ig is.
Ezenkívül még két tekercsrendszert érdemes megemlíteni: a korrekciós tekercseket, amelyek a tokamak mágneses terét tengelyesen szimmetrikussá teszik, illetve a rezonáns mágneses tekercseket, amelyek megtörik ezen szimmetriát.
Hagyományos tekercsek
A legtöbb ma üzemelő tokamakban a mágneses teret létrehozó tekercsek rézből készültek. Habár a réz alapanyag egy átlagos háztartásban, ahol a falban lévő vezetékekben néhány A áram folyik, a bevált megoldás, 100 kA-es áramerősségek mellett különös odafigyelést igényel.
A réz ellenállásával számolva a berendezések energiafogyasztása jelentős, még egy kisebb tokamakon is 100 MW nagyságrendű lehet a kisülés néhány másodperces ideje alatt. Az alábbi ábra a legnagyobb európai fúziós berendezés, a JET energiafogyasztását mutatja. Érdemes szem előtt tartani, hogy a paksi atomerőmű 1. blokkja 500 MW áramot termel.
A plazmakisülések egy átlagos tokamakban néhány másodpercig tartanak, a két kisülés között eltelt idő pedig fél órás nagyságrendbe esik. Ilyen gyakori, több száz megawattos terhelésváltozást a lokális elektromos hálózatok általában nem tudnak elviselni. A lausanne-i TCV tokamak például, amely az EPFL-en, Svájc második legnagyobb műszaki egyetemén helyezkedik el, a város elektromos hálózatát tenné működésképtelenné, ha közvetlenül onnan venné fel az áramot. Ezért az energiabetáplálást lendkerekes generátorokból oldják meg: a hálózatból felvett elektromos energiát a lendkerék mozgási energiájává konvertálják a két mérés közötti 20 perces szünetben, majd ezen energiát a mérés rövid, 2 másodperces ideje alatt elektromágneses energiává alakítják. A JET tokamak is fel volt szerelve ehhez hasonló, de sokkal nagyobb lendkerekekkel, amelyek energiabetáplálása 50%-át biztosítják. Az energiaszükséglet másik felét direkt kapcsolattal az Egyesült Királyság legnagyobb szénerőműve elégítette ki.