Igazi áttörés a magfúzióban

Igazi áttörés a magfúzióban

index.hu

Amerikai kutatóknak laboratóriumi körülmények között sikerült átlépniük egy fontos mérföldkövet az önfenntartó fúzió kutatásában. A magfúzió – az a folyamat, amely a Nap energiáját is adja – egyszer szinte korlátlan és olcsó energiaforrás lehet, ehhez viszont az erőműveknek több energiát kell gyártaniuk, mint amennyit fogyasztanak.

Fotó: lasers.llnl.gov

Ez eddig nem jött össze, most viszont az kaliforniai National Ignition Facility (NIF) kutatói áttörést értek el. Az intézményben 192 lézersugárral, a világ legerősebb lézerével egy kis darab hidrogén-üzemanyagot melegítenek fel annyira, hogy megtörténjen a nukleáris fúzió.

Fotó: lasers.llnl.gov

A BBC tudósítása szerint szeptember végén, egy kísérlet alkalmával először a világon sikerült több energiát kinyerni a fúziós reakcióból, mint amennyit elnyelt az üzemanyag, pontosabban a fúzióból nyert energia meghaladta az üzemanyag hevítése közben elnyelt energiát. A labor célja a fúziós gyújtás (fusion ignition) megvalósítása, ami akkor történne meg, ha fúzióból nyert energia meghaladná a hevítéshez használt lézerek által felvett energiát. Ez még nem sikerült, mert a folyamat hatékonysága nem 100 százalékos: a lézerek által felhasznált energiának csak egy része jut el az üzemanyaghoz.

A kutatók már több évtizede próbálnak megoldást találni a fúziós reaktorra, a mostani viszont évek óta a leglényegesebb előrelépés. A NIF kutatói 2009-ben 2012. szeptember 30-ra ígérték az áttörést, azonban technikai problémák miatt az nem jött össze.

Update 2013-10-30

Részletesebb leírás a lézerfúzióról és az áttörés jelentőségéről itt olvasható.